2013. máj. 11., szombat 14:30 — Emeleti előadó

Marsi anyagminták – földi párhuzamok

Előadó: 

Több, mint 35 esztendeje annak, hogy az első, kémiai kísérletekkel gazdagon fölszerelt űrszondák, a Viking leszálló egységek, simán leereszkedtek a Mars felszínére. A Viking-méréseknek közvetett szerepe volt a marsi meteoritekkel rokon marsi magmás kőzeteknek a megismerésében. A leereszkedés során ugyanis megmérték a marsi légkör összetételét és ezt az adatsort néhány év múlva a Földre már – meteoritek formájában - eljutott marsi kőzetek azonosítására használták föl.

A meteoritek között az 1960-as évekig fölismertek már egy olyan csoportot, amely a magmás szövetű meteoritok (akondritok) közül sok közös kémiai vonással váltak ki: például oxidáltabbak voltak a többi akondritnál, nagy volt az illóelem tartalmuk, jelentős volt az alkália tartalmuk a földpátokban, sok volt a Ca a piroxénekben. Ezt a csoportot három fontos tagjáról, a Shergotty, a Nakhla és a Chassigny meteoritekről SNC csoportnak nevezték el. A Nakhláról 1974-ben két fizikus, Papanastassiou és Wasserburg Rb-Sr radioaktív kormeghatározási módszerrel kimutatta, hogy nagyon fiatal, 1.3 milliárd éves, szemben a meteoritek többségének 4.5 milliárd éves korával. Ilyen fiatalkori vulkanizmus csak nagyobb méretű bolygótesten játszódhatott le. Később a shergottitokat még fiatalabbnak, már csak 170 millió évesnek mérték (ez a földi rétegtanban a Jura kora).

A Viking légkörmérések nyomán Bogard és Johnson (1974) a megtört SNC kőzetmintákból fölszabaduló nemesgázok (Ar, Kr, Xe) izotóparányai alapján valószínűsítette az SNC meteoritek marsi eredetét. Később a becsapódással való kiszakítás mechanizmusát is modellezték. A gyűjtemények 6 féle SNC meteoritje mellé még 6-ot találtak 1995-ig az Antarktiszon. Ma már több, mint 100 SNC meteoritet ismerünk, mert időközben, az Antarktisz után a forró sivatagokban is fedeztek föl újabb marsi meteoriteket.

kozet csiszolat

Bérczi Szaniszló

Fizikus, csillagász, planetológus. Az ELTE TTK-n szerzett fizikus-csillagász oklevelet (1975), doktorált matematikából (1987), majd a földtudomány (planetológia) kandidátusa (1995) fokozatot szerezte meg. 38 éve tanít az ELTE TTK-n. Korábban a Csillagászati Tanszék (1975–1978), és a Kőzettani Tanszék tud. segédmunkatársa (1979), majd az Általános Technika Tanszék tanársegéde (1979–1988), adjunktusa (1988–1994), docense, jelenleg pedig a Fizikai Intézet docense az Anyagfizikai Tanszéken (2000-től). Planetológiával, kozmikus és földi anyagok vizsgálatával, a Naprendszer fejlődéstörténetével, szimmetria-kutatással foglalkozik. A Föld típusú bolygókat, az antarktiszi meteoritokat, a NASA holdkőzeteket és a marsi meteoriteket vizsgálja, szervezi a Hunveyor-Husar gyakorló űrszonda-modellek építését. Az MTA Geonómiai Tudományos Bizottságának a tagja, és a MANT alelnöke (2001-tól).

Játssz a 7PROBÁN!

Utazóplanetárium

A megismerés kalandja!

Rendezvényünk a Facebookon